A külső motoros elszívókkal zaj nélkül főzhetünk


A külső motoros páraelszívó, a legkomfortosabb elszívási megoldás, a főzés során keletkező gőzök és szagok konyha teréből történő eltávolítására. Három fő része van, páraelszívóernyő, ventilátor és a csőrendszer. 

A külső motoros elszívás során, két jól elkülöníthető zaj keletkezik. Az egyik és egyben a legerősebbnek mondható a motor által keltett zaj. A másik az ernyőn, csövön áthaladó levegő sebessége által keltett áramlási zaj. Külső motoros rendszer esetében mivel a motor a páraelszívó ernyőből kikerül, és tőle távolabb kerül elhelyezésre, az előzőekben leírt motorzaj teljesen megszüntethető, így a belső komfortot szint növelhető. 

A páraelszívó ernyő a távolabb lévő motorral egy vezérlőkábel segítségével kommunikál , így lehet a páraelszívó készülék kezelő egységével a fokozatokat állítani. Külső motoros elszívó tervezésekor figyelembe kell venni a motor teljesítményét és nyomás értékét, hogy milyen távolságra tudja elszállítani a levegőt.

A külső motoros elszívók használatának előnyei

Kétségkívül legnagyobb érdemük az, hogy megszűnik a zaj, és a légáramlás produktivitása kifogástalan. A halk üzemmód mellett lényegesen nagyobb teljesítményű a motor, ezáltal több elhasználódott levegőt, zsírpárát és kellemetlen szagot szív el, mint a hagyományos páraelszívó.

Hova szerelhető a páraelszívó motorja?

  ● Csőközbe szerelhető motor: ennél a lehetőségnél a motor két légtechnikai cső közé kerül beépítésre. Másik helyiségben

     vagy a padlástérben is elhelyezhető, az ernyőtől legalább 3 méter távolságra.
  ● Külső falra szerelhető motor: ebben az esetben a motor oldalfalra kerül, a házon kívülre, lehetőség szerint olyan helyre,

     ahol nem zavar bennünket a zaja. Az építési előírásban megengedett zajterhelési rátát be kell tartani szomszéd telek felé

     vagy utcára néző falon elhelyezett motor esetén. A 3 méter távolságot itt is vegyük figyelembe!
  ● Tetőre szerelhető motor: itt a tetőn kívül történik a felhelyezés, számoljunk a 3 méteres szabállyal! A fűtetlen terekben

     haladó csövezést szigetelni szükséges, vagy eleve szigetelt csöveket kell alkalmazni. Meg kell oldani a kondenzvíz

     összegyűjtését és annak elvezetését is.
  ● Bútorlábazatba szerelhető motor: ennél a módnál inkább a helytakarékosság a lényeges. A konyhabútor alsó részébe kerül

     a motor, lapos légtechnikai csatornával kell megoldani a beszerelést. Támasztékot kell kialakítani betonozás előtt a

     csatornáknak az aljzatba helyezése esetén, hiszen nem teherviselő darabok.

 

A külső motoros elszívók beüzemelése

Amennyiben felkeltettük érdeklődését a páraelszívókkal kapcsolatban, és szeretné otthonában elérni a főzés közbeni zajszint csökkenését, nézze át weboldalunkat és termékeinket! Cégünk, a Multikomplex Budapest kft. - A páraelszívók szakértője!, a külső motoros páraelszívók költséghatékony beüzemelésében is az Ön segítségére lesz! Keressen bennünket bizalommal!