A beépíthető mikróink kínálatában mindenképpen érdemes csemegézni, de ezzel a cikkel adunk is egy kis segítséget ahhoz, hogy az a modell kapjon helyet a konyhában, ami illik a bútor stílusához és a tudása is olyan, ami kielégíti minden igényünket.
Tartson velünk és mutatunk néhány hasznos funkciót, ami a melegítés mellett szolgálhatja a vacsora vagy az ebéd ízeit. A megjelenés is kellő figyelmet kap, mert nem mindegy, milyen kinézettel kerül be a konyhába, és arról sem feledkezünk meg, hogy hasznos tippeket is adjunk a vásárláshoz.
A funkciók ereje – a melegítésen túl
A legtöbb készülék a melegítésen kívül rendelkezik már grill funkcióval is, ami mellett nem érdemes kihagyni azt a lehetőséget sem, hogy a párolás és bizonyos sütési módok teszik még könnyebbé a mindennapi főzést.
Mindez persze ma már az elvárható digitális kijelzővel elérhető, ami előre programozott funkciókkal teheti könnyebbé a folyamatokat. Ehhez pedig az is hozzájárulhat, hogy bizonyos modellek el vannak látva automatikus súlyérzékelővel, aminek segítségével könnyebben lehet megtalálni a kiválasztandó programot a listából.
Ez az opció ráadásul kisebb tapasztalat mellett plusz biztonságot adhat kezdő háziasszonyoknak is, vagy azok számára, akik most próbálkoznak első alkalommal ilyen funkció használatával. A beépíthetőségének köszönhetően pedig nem kell hajolgatni és nem is foglal külön helyet a konyhában, ami még gördülékenyebbé teszi a főzési és melegítési munkálatokat.

Tökéletes megjelenés – helytakarékosan
A NODOR NorChef beépíthető mikrohullámú sütő például tökéletes választás lehet olyan konyhában, ahol a letisztult elegancia az uralkodó, és nem utolsósorban fontos szempont a koherens megjelenés. Ez a modell ugyanis olyan ajtóval rendelkezik, ami illeszkedhet számos sütőajtóhoz.
Mindemellett pedig a beépíthető mivolta miatt megteremtheti a konyha egységes kinézetét, amiben minden elemnek makulátlannak kell lennie ahhoz, hogy valóban tökéletes legyen a helyiség kinézete.
Akár a falban, akár a szekrényben kap helyet a készülék, mindenképpen hasznos, hogy nem foglal külön helyet sehol sem, ez utóbbi eset ugyanis a gondosan megtervezett összképet is képes lehet elrontani.

Hasznos tippek a beépíthető mikrohullámú sütő vásárlásához
Mindezek után már kézenfekvő lehet néhány szempont, mert a mérete nem az egyetlen paraméter, amihez igazodni lehet. A tudás éppen olyan fontos lehet főleg olyan háztartásokban, ahol mindennapos feladatok vannak a konyhában.
Ennek megfelelően a funkciók és a megjelenés is lehet kritérium, de érdemes gondolni arra is, hogy milyen a belső kialakítása és a felülete, ami a tisztítás és karbantartás miatt lényeges, hiszen a mindennapos használat nyomot hagyhat maga után. Érdekes lehet az is, hogy mire szeretnénk használni. Ha csak melegítésre van szükség, akkor nem biztos, hogy az a beépíthető mikrohullámú sütő lesz a megfelelő, amelyik különböző sütési funkciókkal is rendelkezik.
Azt szintén érdemes számításba venni, hogy mekkora kapacitásra van szükség, mert a kisebb edények mellett hasznos lehet, ha a nagyobbak is kényelmesen beférnek, ezzel ugyanis valóban gördülékeny lehet a főzés.
Érdemes körülnézni a weboldalunkon, mert a mikró nem az egyetlen olyan háztartási készülék, amire szükség lehet a légtechnikai berendezések mellett.