A mindennapi főzés mellett pedig szükség van arra, hogy komfortosabb legyen a klíma a konyhában, ami a levegőt illeti. A vacsora elkészítése számos kihívást tartogathat, amik között érdemes figyelembe venni a zsírgőzt és a párát is, így mindenképpen fontos lehet a beépíthető páraelszívóink kínálata, ahol elérhető többféle modell. Persze nem mindegy, hogy melyik mellett döntünk, de az biztos, hogy hasznos készülék.

Az előnyeit el is áruljuk, amit követően adunk néhány tippet is ahhoz, hogyan érdemes kiválasztani az igényeinknek és a konyha adottságainak megfelelő elszívót. Tartson velünk, és a cikk végén megmutatjuk azt is, hogy milyen modern megoldásokkal találkozhat ezen a téren.
Előnyök, ami miatt megéri a konyhai elszívó használata
Az elszívó feladata, hogy a főzés során keletkező zsírgőzt, párát és a szagokat is eltüntesse a légtérből, ami nem kicsi feladat, de nem is megoldhatatlan. Az viszont egészen biztos, hogy szükség van rá, mert két nagytakarítás között bizony nyomot hagy a szekrények tetején mindaz, ami felszabadul a mindennapi főzés során.
Ennek egészségügyi szempontból sem elhanyagolható az előnye, mert az állandó magas páratartalom például könnyedén vezethet penészesedéshez is. Ezek pedig olyan szennyező anyagok, amik irritálhatják a tüdőt és hosszú távon akár komoly problémákat okozhatnak.
A friss beltéri levegő záloga lehet egy jó konyhai elszívó, ami emellett olyan stíluseleme is lehet a konyhának, ami csodás megjelenésével emeli a tér hangulatát. A tökéletes készülék kiválasztása pedig nem olyan nehéz, ha tisztában vagyunk azokkal a szempontokkal, amik igazán fontosak egy ilyen berendezésnél.
Hogyan érdemes kiválasztani a tökéletes készüléket?
Minden olyan vásárlás, ami nagyobb kiadással járhat, igényli a körültekintő döntést. Nem pusztán az ára miatt, hanem azért is, mert nem minden konyhában megfelelő készülék példáulegy Cata TF-2003/60-as páraelszívó.
Persze ez is kiváló megoldás lehet, de érdemes a döntést a köré építeni, hogy melyik típus való a konyhába a szellőzés tekintetében. Alapvetően két típus elérhető, amik a kivezetéses modellek és a belső keringetéssel működők.
Az első eset a szabadba vezeti a szennyezett levegőt, míg a másik szűrőkön keresztül megtisztítva engedi vissza a légtérbe a kiszívott levegőt. Mindkettőnek megvan a maga előnye, de az utóbbi esetében szükség van a szellőztetőrendszer kiépítésére is. A szűrőkkel kapcsolatban pedig fontos lehet az is, hogy milyen lehetőségek vannak a zsírszűrők és a szénszűrők takarítását illetően.
Modern megoldások
Ma már nem csak egy egyszerű elszívóról beszélhetünk, mert az olyan funkciók például, mint az automata páraszint-érzékelő, az időzíthetőség vagy az érintőpaneles vezérlés olyan modern megoldások, amik kiemelik ezeket az új változatokat a régen ismert, hagyományos és egyszerű készülékek közül.
Olyan szempontból is tekinthetünk az elszívókra, hogy egy tökéletes látványelem is lehet a konyhában, mert a modern főzéshez ez is hozzátartozik úgy, mint az indukciós főzőlap vagy az elektromos sütő. Ráadásul olyan változatos formavilággal lehet találkozni, hogy minden konyha atmoszférájába akad egy tökéletes modell. A fenntartható világ pedig alig várja, hogy az a készülék kerüljön beépítésre, ami energiatakarékos.
Nézzen körül nálunk, és találhat ezenkívül olyan légtechnikai berendezéseket is, amikkel nem csak a konyhai légtér lehet friss, hanem az egész házban élvezheti a tiszta levegő előnyeit.