Csaptelepek

A megfelelő csaptelepek kiválasztása.

Akár a régi csöpögő helyett van szükségünk egy új csaptelepre vagy a lakásfelújítás során döntünk egy új mellett, érdemes az alábbi tanácsokat is figyelembe venni.

Mielőtt megvásároljuk a csapot, először is vegyük figyelembe azt, hogy a csaptelepet a mosogatótálcával együtt szeretnénk lecserélni, vagy csak magát a csaptelepet, ha a csappal együtt a mosogatót is kicseréljük, egyszerűbb a választásunk, de ha a már meglévő mosogatóhoz szeretnénk egy új csapot, akkor a régi csaptelep kifúrt helyére kell választanunk.

Fúrat: A konyhai csaptelepek furatának átmérője általában 35 mm, de ettől eltérhetnek a gyártók, tehát a vásárlás előtt erről mindenképp érdeklődjön a forgalmazónál.

Működési elv: Működési elvét tekintve az egykaros és a kétkaros csaptelepek alkotják a kínálatot.

Egykaros csaptelep: Az egykaros csaptelepek esetén a hideg és a meleg vizet is ugyanazzal a karral állíthatjuk, így ezt a kart tekerve lehet beállítani a kívánt hőmérsékletet. A kar emelésével a víz nyomása szabályozható, míg a balra, illetve jobbra mozgatásával a hideg és meleg víz arányát lehet beállítani.

Kétkaros csaptelep: A kétkaros csaptelepek esetén két külön karral lehet szabályozni a hideg, illetve a meleg víz nyomását és hőmérsékletét.


A konyhai csaptelepek esetében érdemes egy viszonylag magasabb kifolyásút vásárolni, mert a mosogatásnál a nagyobb edények, lábosok is elférjenek alatta, hiszen mégis csak az a fő szempont, hogy a csap minél jobb és kényelmesebb hozzáférést biztosítson a mosogatóhoz.

Beépítésüket tekintve az alábbiak közül választhatunk.

Normál beépítés: Ennél a beépítésnél vagy a mosogatóra szereljük a csaptelepet vagy ha erre a mosogató kialakítása miatt nincs lehetőségünk, akkor a csaptelepet szerelhetjük magára a munkapultra is.  

Süllyesztett csaptelepek:  Léteznek az úgynevezett süllyesztett csaptelepek, amiknek ugyan hasonló a beépítése, mint egy normál csaptelepnek, de ezek a típusok jóval nagyobb helyet foglalnak el az alattuk lévő szekrényből. Ezeket a csaptelepeket vagy kézzel tudjuk a pultból kihúzni, illetve visszasüllyeszteni vagy ezt a mozdulatot helyettünk egy motoros mechanika végzi.

Dönthető csaptelepek: Ha mosogatót a konyhai ablak elé szeretné elhelyezni, de félő, hogy ablak nyitásánál útban lenne a csaptelep, akkor Önnek jó választás lehet a dönthető csaptelep, mivel ezeket kifejezetten az ablak elé lehet szerelni. A csaptelep felső része dönthető, és így nem akadályozza az ablak nyitását és zárást.

A csaptelepeket választhatjuk a formájuk és funkcionalitásuk alapján is.

Forma és dizájn: Magas, alacsony, ívelt, félprofesszionális, modern, rusztikus stb. Ezen a tulajdonságok szerinti választás nagyban függ a konyhai környezettől és a felhasználó egyéni ízlésétől. Ami inkább lényeges választási szempont lehet, az a csaptelep funkcionalitása.

Kihúzható fejes: A csaptelep feje kihúzható, így a mosogató legtávolabbi sarkát is könnyedén elérhetjük, de teljesen kihúzva akár felmosóvizet is engedhetünk vele.

Kihúzható zuhanyfejes: Mint az előző esetben itt is kihúzható a csaptelep feje, amin egy gombbal válthatunk a normál és zuhany mód között. Ez a praktikus funkció elsősorban zöldségek, gyümölcsök elöblítésére szolgál.

Víztisztító rendszerekhez: Ezeket a csaptelepeket a különböző víztisztító rendszerekhez lehet használni, mivel két elosztó szeleppel rendelkeznek, amiből az egyiket a normál vízhez, míg a másikat a tisztított vízhez köthetjük. Ezeknél a típusoknál léteznek kombináltak is, amiknél a szűrő közvetlenül a csaphoz csatlakozik.

Félprofesszionális: Ennél a típusnál a rugalmas, nagy nyomású kifolyócsövet rozsdamentes acélrugó veszi körül, és irányítható, mozgatható kifolyócsővel rendelkezik. Így a csaptelep még a nagy fazekak és serpenyők tisztítását is egyszerűvé teszi. A mozgatható csaptelep fején lévő gombbal válthatunk a normál és zuhany mód között.

 

Energiatakarékos csaptelepek
A "Cold Start" funkcióval rendelkező csaptelepek energiatakarékosak és környezetbarátok, mert csak a hideg víz folyik akkor, amikor a fogantyú középső állásban van, amíg a hagyományos csaptelepek alapállásban azonnal kevert vizet eresztenek.

 

Vásároljon online, kényelmesen a Multikomplex sokoldalú és megbízható kínálatából!

Szűrők

Lista betöltése

310 megfelelő termék
CATA OUTLET - Csaptelep CSA - A készlet erejéig rendelhető!
25 990 Ft
39 990 Ft
Saját raktárunkban
ELLECI - Csaptelep Minerva
26 990 Ft
36 990 Ft
Raktáron
ELLECI - Csaptelep Sava
59 990 Ft
73 990 Ft
Rendelésre
ELLECI - Csaptelep Venere
44 990 Ft
48 990 Ft
Rendelésre
ELLECI - Csaptelep Bridge
84 990 Ft
89 990 Ft
Raktáron
ELLECI - Csaptelep Bridge G68 bianco
99 990 Ft
104 990 Ft
Raktáron
ELLECI - Csaptelep Bridge G40 nero
99 990 Ft
104 990 Ft
Raktáron
Elleci OUTLET - Csaptelep Chef - Kifutó termék!
69 890 Ft
99 990 Ft
Saját raktárunkban
ELLECI - Csaptelep Danubio
149 990 Ft
Rendelésre
ELLECI - Csaptelep Minerva G59 antracite
37 990 Ft
52 990 Ft
Raktáron
ELLECI - Csaptelep Minerva G51 avena
37 990 Ft
52 990 Ft
Raktáron
ELLECI - Csaptelep Minerva G68 bianco
37 990 Ft
52 990 Ft
Raktáron
ELLECI - Csaptelep Sava G59 antracite
69 990 Ft
83 990 Ft
Rendelésre
ELLECI - Csaptelep Sava G40 nero
69 990 Ft
83 990 Ft
Raktáron
ELLECI - Csaptelep Sava G43 tortora
69 990 Ft
83 990 Ft
Raktáron
ELLECI - Csaptelep Senna
58 990 Ft
62 990 Ft
Rendelésre
ELLECI - Csaptelep Senna G59 antracite
74 990 Ft
78 990 Ft
Rendelésre
ELLECI - Csaptelep Senna G51 avena
74 990 Ft
78 990 Ft
Raktáron
ELLECI - Csaptelep Stream Plus M79 aluminium
119 990 Ft
125 990 Ft
Raktáron
ELLECI - Csaptelep Venere G59 antracite
49 990 Ft
60 990 Ft
Raktáron
ELLECI - Csaptelep Po G68 bianco - Kifutó termék!
52 890 Ft
79 990 Ft
Saját raktárunkban
ELLECI - Csaptelep Reno G43 tortora
104 990 Ft
109 990 Ft
Rendelésre
ELLECI - Csaptelep Reno G48 cemento
104 990 Ft
109 990 Ft
Raktáron
ELLECI - Csaptelep Reno
94 990 Ft
100 990 Ft
Raktáron
ELLECI - Csaptelep Senna G40 nero
74 990 Ft
78 990 Ft
Raktáron
ELLECI - Csaptelep Cloud
79 990 Ft
Raktáron
ELLECI - Csaptelep Trail
79 990 Ft
Raktáron
ELLECI - Csaptelep Trail M73 titanium - Kifutó termék!
59 890 Ft
89 990 Ft
Saját raktárunkban
Elleci OUTLET - Csaptelep Trail M78 espresso - Kifutó termék!
57 890 Ft
78 990 Ft
Saját raktárunkban
ELLECI - Csaptelep Senna G68 bianco
74 990 Ft
78 990 Ft
Raktáron
ELLECI - Csaptelep Stream Plus G68 bianco
119 990 Ft
125 990 Ft
Raktáron
ELLECI - Csaptelep Stream Plus G48 cemento
119 990 Ft
125 990 Ft
Raktáron
ELLECI - Csaptelep Stream Plus G40 nero
119 990 Ft
125 990 Ft
Rendelésre
ELLECI - Csaptelep Reno G68 bianco
104 990 Ft
109 990 Ft
Raktáron
ELLECI - Csaptelep Reno G40 nero
104 990 Ft
109 990 Ft
Raktáron
ELLECI - Csaptelep Reno G51 avena
104 990 Ft
109 990 Ft
Rendelésre
ELLECI - Csaptelep Reno G59 antracite
104 990 Ft
109 990 Ft
Rendelésre
ELLECI - Csaptelep Bridge G43 tortora
99 990 Ft
104 990 Ft
Raktáron
ELLECI - Csaptelep Bridge G48 cemento
99 990 Ft
104 990 Ft
Raktáron
ELLECI - Csaptelep Adige
79 990 Ft
Rendelésre
ELLECI - Csaptelep Sava G48 cemento
69 990 Ft
83 990 Ft
Raktáron